ÖN IS MEGÉRDEMLI AZ ÁPOLT, SZÉP MOSOLYT!

Nálunk gyorsan, precízen megoldást talál fogsorának szépítésére, készítésére és megjavítására!

Valósan megfizethető árak, és mindezt garanciával.

✔️ FOLYAMATOSAN BŐVÜLŐ EGÉSZSÉGPÉNZTÁRI ELFOGADÓ HELY
Bederna Anikó fogtechnikus mester

Bederna Anikó

fogtechnikus mester
elsősorban kivehető fogpótlások specialistája

Szakmai tanulmányaimat 1989-ben végeztem el. Gyakorlatomat az akkori egyetlen svájci technológiával dolgozó és exportra termelő laboratóriumban szereztem, mely messze a legfelszereltebb laboratórium volt az akkori Magyarországon és Budapesten.

Az itt megszerzett tapasztalatok a Mester vizsgámhoz (2004.) is kitűnő alapnak bizonyultak, hiszen az alaposság és a precizitás alapkövetelmények voltak.

2010 áprilisában Szomoron megnyitottuk "Fogpatika" néven fogtechnikai laboratóriumunkat, melyben elsődlegesen kivehetős fogpótlásokat készítünk, azonban gyakorlatilag bármilyen egyéb fogtechnikai tevékenységet/munkát egyaránt kitűnő, exportra való minőségben készítünk el. (lásd: szolgáltatásaink). 1996 óta élünk Szomoron, és neveljük három kislányunkat.

2005-ben Pannon-példakép díjat kaptam, az úgynevezett "Iker-gyes" kivívásáért.

Az elmúlt évek alatt számos továbbképzésen vettem részt, így betekintést kaptam az ügyfélkezeléstől kezdve a mediáción át a reklám-marketingen keresztül, a felsővezetőknek szervezett hatáskörön túli vezetés mindennapjairól.

Az Iker-gyes kivívásának és a továbbképzéseimnek köszönhetően alkalmam volt prof. dr. Czeizel Endrével is együtt dolgozni.